A Google térkép szolgáltatását – hosszú ideig – funkcionalitásban is megelőző InfoMap internetes térkép-információs rendszer és portál fejlesztése, a saját eredeti üzleti ötletem, és funkcionális terveim alapján 2002-ben indult. A 2008-ig tartó folyamatos fejlesztés mellett az InfoMap számtalan innovatív funkcióval bővült, amelyek által az egyik legsokoldalúbb multimédiás turisztikai, városinformációs és közlekedési térkép szolgáltatássá vált.
2008-ban a PTE innovációs konferenciáján mutattam be az InfoMap rendszerhez kapcsolódómobiltelefonos MobilGuide idegenvezető és múzeumi tárlatvezető megoldásomat, amely az Magyar Televízió „Válaszd a tudást” c. műsorába is bekerült.
Az InfoMap rendszer szoftverfejlesztésének irányítását és projektvezetési, valamint piaci bevezetési feladatait is én láttam el. Ennek keretében kitaláltam a rendszer működését, megterveztem a funkcióit, működési logikáját, adattartalmát, és a felhasználói felületeket. Folyamatosan elemeztem a felhasználók és a partnerek visszajelzéseit, amelyek alapján pontosítottam a működést illetve új funkcionális lehetőségeket dolgoztam ki.
2002-től az InfoMap rendszerem biztosított térképszolgáltatást város pecs.hu weboldalának és több más helyi internetes portálnak is. A térképen összesen közel 3.000 turisztikai látnivaló és közhasznú POI adatai, fényképei, valamint többnyelvű – turistáknak szóló – ismertetője jelent meg.
2003-ban kifejlesztettünk, egy innovatív térképes tömegközlekedési utastájékoztatórendszert is, amelybe feltöltöttük Pécs helyi autóbuszainak megállóit, és közlekedési útvonalait.
Fejlesztéseink többször is megjelentek a Pécs TV-ben és egyéb médiákban is. Pécs városa által támogatott fejlesztésünket, az „Akadálymentes térképet” közvetlenül Kovács Kálmán –az akkori – informatikai és hírközlési miniszter részére adhattam át.
PécsTrékép.hu alatt elérhető információs portálunk ezidőben a város egyik leglátogatottabb internetes weboldala volt, amelyre a város portáljainak több mint ezer internetes linkje mutatott. Portálunkon számos helyi és néhány országos hirdető is megjelent. Több kreatív hirdetési forma mellett, kidolgoztunk egy olyan célzott hirdetési megoldást is, amely a felhasználó által megadott keresőszó alapján, egy ahhoz kapcsolódó célzott reklámot jelenített meg a találati ablakban.
Az InfoMap rendszerünk országos változata TravelMap.hu / OrszágTérkép.hu néven a budapesti „Utazás 2004” kiállításon mutatkozott be a HotelInfo standján. Új portálunk országosan több mit 6.000 szálláshely és étterem adatait, valamint fényképeit jelenítette meg térképes formában. A HungaryCard turisztikai kedvezménykártya weboldalának is térképszolgáltatást nyújtó InfoMap rendszerünk összes látogató száma ezidőben megközelítette a havi 100.000-et.
A portál újdonságaként bemutattunk, egy település, utca, POI valamint turisztikai szolgáltatás és kedvezmény (Pécs Kártya, Üdülési Csekk stb.) kereső megoldást, amely abban az időben még innovatív újdonságnak számított, mivel külső weboldalakba – pluginként – is beágyazható volt.
2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia SZTAKI, valamint Pécs, Sopron és Eger városaival közösen, egy az én pályázati ötletemen, és kidolgozott anyagomon alapuló GVOP K+F pályázaton is sikerrel szerepeltünk. Ennek keretében – az InfoMap térkép rendszerünk megoldásait felhasználva – az én szakmai munkámmal került megvalósításra a „CityGuide – Intelligens város kalauz” projekt, amelynek része volt egy az internetes térképünkhöz kapcsolódó, PDA-alapú „mobil idegenvezető” (multimédia megjelenítő) megoldás is.
Az InfoMap rendszert a Magyar Közút Zrt-nél általam üzemeltetett GPS flottakövetésiprojektemmel is összekapcsoltam, amely innováció egy egyedülálló Dél-Dunántúli on-line fogalomkorlátozási, valamint téli síkosság mentesítési információs térképeteredményezett.
InfoMap funkciói röviden
Turisztikai információs térkép – látnivalók és egyéb turisztikai információ térképi megjelenítése, fényképekkel, többnyelvű szöveges, hangos ismertetőkkel és videókkal (500+ látnivaló)
Komplex városinformációs térkép – közérdekű helyek, és intézmények adatainak, telefonszámainak, ügyfélfogadási idejének stb. térképi megjelenítése
Térképi és POI gyorskereső szolgáltatás – település, utca keresés szótöredék alapján, kategorizálva
Részletes tulajdonság alapú keresés – Minden térképi ponthoz tulajdonságok rendelhetők, melyek leírják, hogy az adott turisztikai látnivaló milyen történelmi korhoz tartozik, egy szálláshely milyen szolgáltatásokat nyújt, milyen kedvezménykártyát fogad el (pl: Pécs kártya), vagy egy üzlet milyen terméket, márkát értékesít. Ezen csatolt információk alapján a felhasználó komplex, részletes kereséseket indíthatnak akár területi, akár települési szűkítéssel is.
Kereső plugin külső weboldalak számára – weboldalakba ágyazható térképi és POI kereső, amely külső weboldalakról indított keresést, és találat megjelenítést tesz lehetővé. A találatra kattintva az adott elem az InfoMap térképen jelenik meg.
Térkép „link” szolgáltatás külső weboldalak számára – külső weboldalakon elhelyezhető internetes link szolgáltatás, amelyre kattintva a térképen megjelenik az adott térképi hely és adatai.
Városi Hír térkép – Pécs TV-vel közös innováció – A hírszolgáltató az adott híreit helyhez tudja kötni, amelyek megjelennek az InfoMap térképen az adott POI adatai közt. Ennek segítségével a Pécs TV videó archívumának adott helyről ( pl: Székesegyház) készült anyagai a PécsTérkép.hu oldalunkon az adott térképi pont multimédia anyagai közt is elérhetőek voltak.
Akadálymentes információs térkép – a segítséggel élők (kerekes székes, siket vak) számára fontos helyek (közintézmények, turizmus, szolgáltatások stb.) megközelítési és használhatósági adatait is tartalmazó térképi megoldás, amely könnyen feldolgozható színkódolt és részletes felmérési formájában is. (Pécs kb. 300 helyének felmérése az adatbázisban)
Tömegközlekedési utastájékoztató térkép – Pécs buszmegállóinak, és buszútvonalainak megjelenítése térképen. Egyes helyekhez (pl. Székesegyház) megadható, hogy mely buszjáratokkal javasolt megközelíteni. A busz útvonalakhoz, a menetrendi tájékoztató is csatolható. Az útvonalon közlekedő busz helye a GPS adatok átvételével megjeleníthető. Egy adott megállóba történő busz érkezés várható időpontjának számítása, és lekérdezése akár mobiltelefonon (MobilGuide) is!!!
INNOVÁCIÓ: Autós közlekedés információs térkép – az úthálózat korlátozásainak (munkavégzés, út- és sávlezárás, terelés, sebességkorlátozások, balesetek) helyének és adatainak megjelenítése a térképi felületen. A Magyar Közút GPS flottakövetési projektjének kertében a forgalomkorlátozási adatok a Dél-Dunántúlon, az útellenőr járműből közvetlen adatfeladással kerültek fel a térképre.
INNOVÁCIÓ: Téli síkosság mentesítés információs térképe – a síkosság mentesítést végző járművek GPS követési adatainak átvételével a térképen megjelenik a síkosság mentesített úthálózat képe 2-3-4 órás fix bontásokban. A közlekedő így segítséget kap, hogy mikor és merre biztonságos útnak indulnia. Magyar Közút Dél-Dunántúl úthálózatán 2 évig éles diszpécseri használatban.
Központi adatkiszolgáló – az InfoMap képes bármely külső weboldal számára az adatbázisában tárolt alap, multimédia és térképi adatokat POI „névjegylista” (html), vagy xml formában kiszolgálni.
MobilGuide –2008-ban a PTE Innovációs konferenciáján mutattam be mobiltelefonos megoldásunkat, amely számtalan innovatív funkciót valósít meg:
- Az InfoMap adatainak mobiltelefonos elérése html alapon.
- Városi idegenvezető: látnivalók listája keresése, multimédia (mp3) elérése lejátszása.
- Közszolgálati információs funkció, közintézmények listája keresése, közvetlen telefonhívása
- MuseumGuide – Multimédiás múzeumi tárlatvezető (Pécs Várostörténeti Múzeum anyaga)
- Pécsi buszok útvonala, megállói, menetrendje, várható busz érkezési idő (teszt)